2017. május 7., vasárnap

10 vegán anyuka

Megan Ferreira
"A kisfiam most 18 hónapos, máig szopizik, de visszautasítja a lefejt tejet. Abban a szerencsében van részem, hogy a tejem egy részét a kezdetektől fogva olyan babáknak ajándékozhatom, akiknek nagy szüksége van rá. Ez az én részemről tudatos, szabad döntés. Velem és más ember anyákkal ellentétben a tehenek nem választhatnak, hogy akarják-e másnak adni a tejüket, akarják-e a gépi fejést és a kicsinyeiket teljes mértékben akartuk ellenére szakítják el tőlük. Mindezt azért, hogy emberek tömegeinek gyártsanak élvezeti cikkeket (tejtermékeket).
Az, ahogyan a tehenek anyaságát kizsákmányoljuk, teljes mértékben helytelen. Szavakkal leírhatatlan  az a fájdalom és szenvedés, amit az egymástól elszakított anya és kis borja átélnek.A tejipar minden formája kegyetlen és felesleges, sőt, könnyű szerrel kikerülhető lenne, ha kinyitjuk a szemünket és a szívünket."



Rama Ganesan
"A tehenek nem az embereknek termelnek tejet, hanem a borjaiknak. Jonathan Forer "Eating Animals" című könyve nyitotta fel a szememet, amit a nagy fiam mutatott meg, mikor bekerült a Duke Egyetemre. Azelőtt bele se gondoltam, pedig milyen nyilvánvaló: bármilyen állatfaj nősténye csak akkor termel tejet, ha kicsinye születik. A tejipar erőszakkal termékenyíti meg a teheneket, s a borjakat mint "melléktermékeket", azonnal elveszik az anyukájuk mellől. A tehén számára a kicsinye a mindene. A borjú számára az anyja az univerzum közepe. Semmi mást nem akarnak, csak együtt lenni. Akárcsak mi, emberek.
De a kicsiket elszakítják az anyjuktól, nagy részüket vágóhídra küldik, de addig is egy tápszert kapnak, míg az anyjuk teje a szupermarketek polcaira kerül.
Amikor elolvastam a fent említett könyvet, vegán lettem és az állatok jogainak védelmezője. Hálás vagyok a gyerekeimnek, akik a kezembe adták a könyvet. Nagyon várom már, hogy egy olyan világban éljünk, ahol minden anya és gyermeke megkapja azt a tiszteletet, ami jár nekik."


Anna Pippus
Habár már a terhességem előtt vegán voltam, igazán csak akkor értettem meg, mi a baj a tejiparral, hogy megszületett az első kisbabám. A terhesség és a szülés megterhelő, mind mentálisan, mind fizikailag. De megéri. Mert utána ott van veled a kisbabád.
Az emberekhez hasonlóan a tehenek is oxitocint termelnek szülés közben. Ez a hormon indítja be a kötődést nálunk is, náluk is. Egy emberi anya ki tudja ezt fejezni szavakkal: az életünket adnánk a gyermekünkért, elönt minket egy olyan fokú szeretet, amit azelőtt el sem tudtunk képzelni. Ez az oxitocin hatása.
Két fiam van. Ha tehén lennék, már mindketten halottak lennének. Megették volna őket. Én pedig még mindig gyászolnám őket és talán még többeket. Egy gyermek elvesztése minden anya legszörnyűbb rémálma, de ugyanígy az is, ha azt látod, hogy a gyermeked szenved. Ha lányaim születtek volna, akkor tehénként az még rettenetesebb lenne, mert tudnám, hogy ugyanaz a szörnyű sors vár rájuk, mint az enyém.
Elviselhetetlen kín lehet látni, ahogyan a kicsinyedet elrángatják mellőled és tehetetlen vagy. S mindezt évről évre újra.Felfoghatatlan, miért tesszük ezt az állatokkal, holott nincs szükségünk tejtermékekre.
Láttam képeket tehenekről, akik még annyira frissen szülés után vannak, hogy maguk mögött húzzák a szülés után távozó (méhlepény talán?) dolgokat, de már a fejőgépekre kapcsolták őket. Elborzaszt ez a rendszer."


Michelle Carrera
"Attól a pillanattól, hogy megszületett, a kötelék a fiam és köztem eltéphetetlen. Ő a mindenem.
A tejtermékekről nekem az az elképzelhetetlen szenvedés, tehetetlenség és kétségbeesés jut eszembe, amit egy anya átél, ha elszakítják tőle a kicsinyét. A tejiparban a tehenek ezt évről évre átélik, s a tejet, amit egyedül a kicsinyüknek termeltek, árucikké alakítják. Megszakad a szívem, ha erre gondolok. Hogyan támogathatja ezt bárki? Különösen egy anya.
A kisfiam a fény az életemben. Mindaz a munka, amit a közösségben végzünk, az hogy vegán ételt osztunk a Chilis on Wheels-zel, mind abból a leckéből ered, amit az Ő születése tanított meg nekem.
Buddha: Szeresd az egész világot úgy, ahogyan egy anya szereti a gyermekét"


Karen Ellis-Ritter
"Az, hogy megtapasztaltam, milyen anyává válni, még jobban megerősített abban, hogy kiálljak a tejipar ellen. Az ikreim 11 héttel korábban születtek és 3 hónapot töltöttek kórházban. Nagyon sokat kellett fejnem és átéltem ennek a fájdalmát. A tehén anyák egész életüket így töltik, folyamatos gyulladásokkal, iszonyatos fájdalmak közepette. De számukra sosem jön el a megkönnyebbülés. Elképzeltem, milyen lenne, ha a tejemet egy másik faj venné el és elszakítanák tőlem a kisbabáimat. Egyszerűen felfoghatatlan lenne."


Caitlin Campbell
"A kislányom születésének napján leírhatatlan csodálatot és mély összetartozást éreztem mindazokkal, akik átélték a szülés kimerítő, összezavaró és átformáló élményét. Megdöbbentő volt érezni, ahogy a melleim szinte kifakadtak minden alkalommal, amikor a kislányom, Melody, vizuálisan vagy hanggal éhséget jelzett. A szeretet fizikai megnyilvánulása volt ez, és annak a csodája, milyen összehangolt a két test és mennyire szükségünk van egymásra ebben az érzékeny időszakban.
Melody szoptatása közben fogott el a mély részvét a tehenek iránt, akiktől a 9 hónapos terhesség és  egy hosszú és fájdalmas szülés után azonnal elszakítják a gyermeküket. Sosem tapasztalhatják meg, milyen szoptatni a kisbabájukat.
Elképzeltem, milyen lenne, ha Melody-t elszakítanák tőlem és engem egy fejőgépre kötnének, csak azért, hogy aztán a tejemből csokit készítsenek vagy valaki reggel a müzlijéra öntse. Hogyan kívánhatjuk ezt a sorsot bárkinek is?"
 


Mel Baker
"A terhesség és a szülés számomra nagyon nehéz volt. De a kisfiam, aki azóta velem van, mindent megér. Az öröm, amit ad, kifejezhetetlen. Egy anya attól a perctől kezdve bármilyen akadályt le tud győzni a gyermekéért.
Egy éves volt a fiam, amikor tudomást szereztem arról, hogy a tejükért tartott teheneket éppen úgy megölik, mint a húsukért tartottakat, sőt, a kicsinyeiket millió számra ölik meg világszerte. Hogyan támogathatja egy anya ezt a kegyetlen rendszert? Hogyan is ehetnék ezek után sajtot?
Hat év telt el azóta és még mindig szégyellem, hogy egykor magam is tudatlan fogyasztója, támogatója voltam ennek az iparágnak. De már soha többé!"


Krista Simons
"Az első terhességemnél elhittem, amit mondtak nekem, hogy a tehén tej jobb lesz a gyermekemnek, mint az anyatej. A másodiknál már mindenképpen szoptatni akartam. A kisfiam az első héten inkubátorban volt, én pedig 2 óránként fejtem. A negyedik napon engem hazaküldtek a kórházból. Borzalmas érzés volt elválni a fiamtól. Akárcsak a teheneknek, amikor elszakítják tőlük a kicsinyüket. Az anya és gyermeke közti kötődés már a terhesség során elkezdődik. Amikor világra jön, semmit nem akarunk jobban, mint vele lenni. Azt, amit nekem át kellett élnem, a tehenek egész életükön át szenvedik el: az elválasztást, a gépi fejést, azt, hogy nem gondozhatják, óvhatják a kicsinyüket. Csakhogy én és a fiam 6 nap után újra együtt lehettünk. Az én fiam hazajöhetett. A tehenek soha nem látják viszont a borjaikat. Ez az egyik oka annak, hogy vegán vagyok és leszek életem végéig."

Marla Rose
"Amikor a fiam született, már 7 éve vegán voltam. A szülés után egy hétig kórházban kellett maradnia és ekkor éreztem át igazán, mit jelent az, hogy a tehenektől elszakítják az újszülött kicsinyüket. Amikor végre hazajöhetett, napokon át csak feküdtem vele az ágyon, szoptattam és bámultam ezt a gyönyörű kis lényt és azt éreztem, soha de soha többé nem veheti őt el tőlem senki. Nagyon jól tudtam, hogy ezekben a percekben is rengeteg anyától szakítják el a kicsinyét a tejiparban. Mi együtt vagyunk, biztonságban vagyunk. De a tejfarmokon az újszülötteket kegyetlenül rángatják el az anyjuk mellől, hogy őket megöljék és a tejet az embereknek adják el. Mindez olyasmi, aminek a fájdalmát minden anya átérzi."

Alkemia Earth
19 évesen szültem először. A tejet már korábban sem szerettem, de a sajtot és egyéb tejtermékeket annál inkább. Egy nap a piros lámpánál álltam, a kislányom a hátsó ülésen, és elhaladt előttünk egy csirkéket szállító teherautó.
Ahogy néztem őket, összezsúfolva a hőségben, a rabszolgatartás jutott eszembe. Végtelen szomorúságot éreztem. A teherautó elhaladt előttem. A csirkéken látszott, hogy alig-alig élnek. Az az egy másodperc végtelennek tűnt. Egy életre megváltoztatott.
A kislányommal sokat figyeltük a természetet, az állatokat, ahogyan a kicsinyeiket táplálják, igen, teheneket is (Colorado-ból származunk). Elgondolkodtatott, vajon miért van az, hogy az ember először anyatejjel táplálja a gyermekét, majd elválasztja és elkezdi egy másik állat anyatejével etetni. Miért vagyunk mi az egyetlen faj a Földön, aki ezt teszi? Miért érezzük feljogosítva magunkat, hogy elvegyük mások tejét?
Saját megfigyeléseim alapján arra jutottam, hogy semmi szükségünk más állatoktól elvenni semmit. A növények felé fordultam. Az állatokat békén hagytam. A növényi étrendtől elmúlt a kislányom ekcémája is, ez is jel volt, hogy jó úton haladunk."

Az eredeti angol nyelvű cikk: http://freefromharm.org/animal-products-and-culture/mothers-against-dairy/
Fordította, kivonatolta: Bonifert Anna

HOGYAN VESZIK EL A TEJIPARBAN A KISBOCIKAT AZ ANYJUKTÓL:

2017. május 6., szombat

Csibusz története

Egy éve érkezett, és fél évvel ezelőtt halt meg. Eddig alig néhány embernek tudtam beszélni róla. Most, hogy új kiscsibe került a családba, minden emlékem előtör, és ha most nem nézek szembe velük, akkor soha.










2016. május elején találták Csibuszt egy budapesti ovi kukájában. A gyerekek hallották meg kétségbeesett csipogását. Alig pár napos lehetett. Egy vegán aktivista társam vette magához, majd pár nap múlva hozzám került annak reményében, hogy ha felnő, kint élhet a kertben Lottival és Kittivel.


Korábbi hibáimból tanulva Csibusz sokat volt ketrecben, hogy védve legyen a velem élő kutyáktól és cicáktól. Szereztünk infralámpát is, mert olyan pindurka volt, hogy folyamatos melegre volt szüksége. Nem mertem vele együtt aludni, nehogy agyonnyomjam, pedig mindig nagyon sírt lefekvés előtt. A csirkék számára nem természetes az egyedüllét, és a plüssállatokkal, amiket kapott, nem lehetett becsapni.


Matyi kutyám hátán szeretett nagyon aluszkálni. Sőt, ami elsőre roppant rémisztő volt: bebújt a szőnyegen fekvő kutya hónalja alá, és előrenyújtott fejjel aludt, éppen olyan pózban, ahogy a piacon megvételre felkínált madárhullák fekszenek a hűtőpultban. Neki így volt kényelmes… én meg frászt kaptam.

   
Első pillanattól kedves és magabiztos kismadárnak ismertük. Nemcsak jóban volt a vele egy szobában cseperedő mentett babacicákkal és Vackor nyuszival, de amint picit nagyobbacska lett, rendet is tartott közöttük. Fel-alá futkosva rendezgette őket, mint egy terelőkutya.

Két-három hónapos korában, amikor már elég nagy volt ahhoz, hogy elviseljen pár kokit, kiköltözött Lottihoz és Kittihez a kertbe. Lotti ugyanis mint hivatalos Főmadár fontosnak tartja, hogy a rangsorban alá tartozó madarak eleinte kapjanak napi öt-tíz koppintást a fejükre (lásd: Vili, a veréb rajzfilm J). Ekkor még nem tudtuk, Csibusz kakas vagy tyúk lesz-e, ha nagy lesz – reméltük, hogy tyúk.


Noha nagyon élvezte a kerti életet, rengetegszer kaptam azon, hogy mint egy kutya, a lábtörlőn toporogva várja, hogy beengedjem. Ha valamelyik kutya kinyitotta az ajtót, már lépdelt is befelé nagy büszkén. Ha mindez hajnalban történt, akkor elbűvölő szokása volt – ahogy egy időben Lottinak is –, hogy felugrott a még paplannal betakart lábamra vagy a hátamra, és elhelyezkedett rajtam, mint egy cica. Komoly igénye volt a testi kontaktusra, ahogyan minden eddig általam megismert madárnak. Ha a kanapén ültem, felugrott, és mellém telepedett. 

  

Ha ettem, kivette a kezemből, a tányéromból a falatot, bármi is volt az. Neki ugyanis mindent meg kellett kóstolnia. Soha, egyetlenegyszer sem csípett meg sem engem, sem mást. Azt hiszem, fel sem merült benne, hogy a csőrével ártani is tudna.



Többnyire későn járok haza, amikor már alszanak a madarak, de nyáron jó néhányszor előfordult, hogy még világosban értem a kertkapuhoz. Csibusz ilyenkor hatalmas szárnycsapkodások közepette rohant felém, majd amikor beléptem, csak toporgott mellettem – ilyenkor mindig olyan volt kicsit, mint aki zavarba jött. Tudniillik nagyon örült nekem, de mivel annyira különböző állatfajokhoz tartozunk, nagyon nehezen tudtuk a szeretetünket kifejezni egymás iránt. A madarak nemigen simogatják egymást. Cirógathattam a nyakát, ölbe vehettem, de mindezt láthatóan sokkal inkább jóindulatúan megengedte, mint értékelte. Azt figyeltem meg, hogy madaraknál az egymás mellett töltött idő az összetartozás jele. Szeretnek odatelepedni azok mellé, akiket családtagjaiknak tartanak. Csibusz nemcsak engem tisztelt meg ilyen formán szeretetével, de a nagy kutyámat, Matyit is, és a kiscicákat, akikkel felnőtt. Napjai nagy részét a madártesókkal töltötte a kertben, de mindennap annyit volt bent velünk, amennyit csak tehette.


Játszanak... <3 p="">


Nyár végére már sokkal nagyobb volt, mint Lotti és Kitti. Ez önmagában nem lett volna baj, de elkezdett felugrálni rájuk. Már ez is gyanús volt, de biztossá csak akkor vált, hogy kakas, amikor elkezdett reggelenként kukorékolni. Először csak hat körül, később már öt óra tájban, néha nem sokkal négy után. Lévén, hogy évek óta többnyire délután és este dolgozom, ez a hajnali ébresztő eleinte megviselt. Körülbelül egy hétbe telt átállni arra, hogy amint hazaérünk, azonnal vacsora és alvás. Tízkor már egészen biztosan aludtunk. Meg kell mondanom, hogy sokkal jobb így élni! Csibusz első kukorékolására felébredtem, kiszaladtam, és ölben behoztam. Ilyenkor a nappaliban fel-alá járva folytatta a rendkívül hangos kukorékolást. Matyi kutyám meg volt tőle ijedve, de én fontosnak éreztem, hogy ne kint kiabáljon, nehogy a szomszédok rossznéven vegyék – ráadásul egyikükkel azóta nem beszélek, hogy közölte, ha én nem szelektálok a kutyáim között, akkor ő fog. Egyszóval féltem, hogy kárt tesznek Csibuszban, ha nem hagyja őket aludni. Ellenőriztem, hogy ha bent kukorékol, és minden ablak csukva, akkor nem hallatszik ki a kertbe. Viszont sajnos napközben is sokszor rázendített. Különösen akkor, ha a kutyák ugattak – nehogy már ő maradjon ki! Örömében is sokszor kukorékolt. Egyébként elbűvölően csinálta.



Idővel kezdett sokat ugrálni a lányokra, ezért elvittem egy dokihoz, hogy megkérdezzem, lehet-e baja a kifejezetten kistestű Kittinek attól, hogy egy három-négykilós kakas nehezedik rá, illetve lehet-e esetleg ivartalanítani Csibuszt. A válasz: igen, ebből bizony gerincsérülés lehet Kittinél, és sajnos nem, ilyen idős korban már nem lehet ivartalanítani egy kakast. Felmerült annak a lehetősége is, hogy menhelyre kerüljön, ahol vígan ugrálhat a lányokra, és mindvégig teljes életet élhet. Ezt is megvitattam az állatorvossal, aki ránk nézett – ölemben az elképesztően békés, hatalmas kakassal –, és azt mondta, szerinte maradjunk mi együtt… Így hát fogtam magam, és kerítést építettem a kert közepén. Lett lányrészleg és fiúrészleg. Csibusz továbbra is ugyanúgy bejárt, sokat lógott együtt a macskákkal és Matyival, és úgy tűnt, ez így rendben lesz. Szeretetben éltünk. Nem volt tökéletes ez így, de nem tudtunk jobbat kihozni a helyzetből.

Ősszel arra figyeltem fel, hogy valamivel később, vagy egyáltalán nem kukorékol. Volt, hogy bejött, felült a kanapéra, és órákig ott pihent a cicákkal. Furcsálltam a viselkedését, de többen mondták, hogy az idő hűlésével ez bizony normális. Aztán egyszer mintha sántított volna az egyik lábára. Nem voltam benne biztos, hogy szaladni kell-e az orvoshoz, pedig szaladni kellett volna. Egy hétfő hajnalon Csibuszt a földön találtam az asztal mellett, amin aludni szokott. Az oldalán feküdt, félig megmerevedett lábakkal. Pontosan olyan volt, mint ahogyan annak idején Matilda érkezett hozzánk! Megijedtem, de mivel Matilda felépült, magabiztosan kihúztam magam, és azt mondtam, semmi vész, meggyógyulsz. Behoztam a kanapéra, kibéleltem egy kosarat, és elszaladtam a zöldségeshez, hogy vegyek paradicsomot, kendermagot és rukkolát, mert Matilda annak idején ezekkel gyógyult fel. Mire visszaértem, Csibusz halott volt.

Nem tudtam és ma sem tudom szavakba önteni, mit éreztem. Az önvád és a bűntudat megmérgezi a gyászmunkát, sajnos ebben is van már tapasztalatom. Nincsenek biztos információk, csak sejtések, amik attól függően váltakoznak, honnan és milyen hangulatban tekintünk rájuk. Lehetett ez mérgezés, lehetett fertőzés, sosem tudjuk már meg. El kellett volna vinnem orvoshoz, amikor nem kukorékolt, csak sosem tudom, mikor izgulom túl a dolgokat, és mikor nem. Olyan sokszor küldtek már haza állatorvosok azzal, hogy nincs semmi baj, rémeket látok. Jobban kellett volna vigyáznom Csibuszra. Megtettem, amit akkor éppen tudtam, de ez nem volt elég. Többet kellett volna, és Ő már soha többé nem jön vissza.

Most ismét becsöppent a családunkba egy kiscsibe: Lili. Vajon sikerül vigyázni rá? Őszintén szólva nagyon félek. 

Írta: Bonifert Anna
Szerkesztette: Mezei Katalin

2017. április 19., szerda

Üdv az oldalon!

Szinte biztos, hogy Téged is, ahogyan engem is: vegyes táplálkozásúnak neveltek. Azt tanultuk, hogy ez így normális. Nem túl jó érzés rájönni, hogy amit a szüleink és tanáraink etettek velünk – konkrét és átvitt értelemben egyaránt – az nem volt éppen a legjobb. De ha ezen a sokkon túltesszük magunkat, akkor rájövünk, hogy felelősek vagyunk a tetteinkért és azok következményeiért. Mivel szüksége valójában nincs rá, az ember maga dönthet arról, fogyaszt-e állati eredetű élelmiszert és egyéb termékeket vagy sem.  

„Az állathasználat 99.9999%-a csupán kényelemből, megszokásból vagy élvezetből történik.”     
Gary L. Francione

   Vegánnak lenni azt jelenti, hogy az ember elutasítja az állatok saját céljainkra való használatát. Ez pedig azon az egyszerű tényen alapszik, hogy az állatok nem az emberekért léteznek. Ebből kifolyólag a vegán ember nem fogyaszt vagy használ olyan holmit vagy szolgáltatást, amihez állatokat használtak. Tehát nem eszik húst, tejterméket, tojást, mézet, vagy bármi mást, amit állatoktól vettek el. Nem használ vagy visel bőrt, gyapjút, selymet, toll és szőrme holmit. Nem jár állatkertbe, állatokat szerepeltető cirkuszba, vadászatra, horgászatra és hasonló helyekre. Nem használ olyan kozmetikumokat és tisztítószereket, amelyek állati eredetű összetevőket tartalmaznak és olyanokat sem, melyeket állatokon teszteltek. Végül, de nem utolsó sorban, amikor van választási lehetősége, kerüli az olyan gyógyszerek és egészségügyi eljárások igénybevételét, amit állatok használatával fejlesztettek ki. 

   Mindez első hallásra nehéznek vagy kivitelezhetetlennek tűnik. A vegán elvek betartására senki nem kényszeríti az embereket, mindenki a maga tempójában valósítja meg. A kulcsszó nem a lemondás, hanem a változtatás. A vegánok nem aszkéták, nem kenyéren és vízen élő szentek. Teljesen hétköznapi emberek, akik vették a fáradtságot, hogy újra gondolják régi szokásaikat és új szokásokra cseréljék azokat.

2017. április 6., csütörtök

Élni és élni hagyni

Azért szeretem ezt a filmet, mert intelligensen érvel és a megértésre, az információra építve gondolkodtat el. Nem tudok olyat mondani, ami szerintem fontos és nincs benne. 


  Mikor vegánok leszünk, jellemzően szinte azonnal el is akarjuk mondani mindenkinek. Van, aki receptblogot indít, van, aki cikkeket fordít, van, aki filmet csinál. Mark Pierschel például elkészítette ezt a fantasztikus filmet, az Élni és Élni hagyni-t. Intelligens és szelíd, mégis meggyőző. 
    A témát minden oldalról körüljáró riportokból álló film félig németül, félig angolul van. Magam írtam hozzá 2014-ben a magyar feliratokat, ezért kaptunk Marktól egy dvd-t, amivel nyilvános vetítéseket tudunk szervezni. Az az egy mondat, amiért annak idején beleszerettem a filmbe, így hangzott: "Ha én, aki naponta öltem és főztem állatokat, ha én vegánná tudtam válni, akkor bárki tud". 



A filmben megszólalnak a vegán mozgalom legnagyobb koponyái, mint például Gary L. Francione, Peter Singer, dr Colin Campell (Kína tanulmány), Melanie Joy pszichológus, továbbá vegán élsportolók, állatmentő aktivisták, állatmenhely vezetők, a fentebb már idézett azóta vegán chef és étteremvezető és még sokan mások. Egy fiatal lány meséli el a történetet, így egy teljesen hétköznapi vegán szemein keresztül nézünk körbe a vegán mozgalomban. Valóban olyan, mint egy körkép. Tapasztalt vegánoknak is izgalmas, érdeklődők számára pedig egyenesen lehengerlő! Ez volt az a film, aminek a Toldi mozis premierjéről apukám azzal jött ki, hogy hallod, ezt a Kína tanulmányt el akarom olvasni!

A rendezvény gyerekbarát, kutyabarát és ingyenes.
 Az étteremben fogyasztani nem kötelező, de érdemes.
Eddig minden filmklub hétvégén volt, most kipróbáljuk, működik-e hét közben.

Film a jövőből

Ez Simon Amstell “Carnage: Swallowing thePast” című fiktív dokumentumfilmjének előzetese. 

Amstell filmjében bemutatja Nagy-Britannia vegánná válásának mérföldköveit, 1944-től egészen 2067-ig. Ezt sajátos humorral és éleslátással teszi, így vegánoknak és nem vegánoknak egyaránt érdemes megnézniük.
Max Benwell újságíró így összegezte a filmet:
"Nem vagyok vegán, de miután megnéztem a Carnage-t, egyre biztosabb vagyok benne, hogy annak kéne lennem. Teljességgel fenntarthatatlan és kegyetlen szokás a hús- és tejfogyasztás – az embereknek ezt be kell látniuk. Egyelőre sokan idegennek érzik a vegán mozgalmat. A film azért hatásos, mert vicces és szórakoztató, de emellett megmutatja, hogyan változtatható meg a társadalom gondolkodásmódja. Nem arról szól, hogy bárkit meg kell szégyeníteni, vagy épp statisztikai adatokkal kell bombázni. Ehelyett egy egyszerű kérdést vet fel: hogyan tekintünk majd vissza ötven év múlva az állatokkal való jelenlegi bánásmódunkra?"

Itt le tudod tölteni vagy megnézni a filmet:klikk ide!
Azt mondják, utólag könnyű okosnak lenni -  a Carnage ajándéka számunkra egy ilyen utólagos bölcsesség 2067-ből. A fejlődés jelenlegi irányvonala alapján ez nem állhat messze a majdani valóságunktól.


2017. március 29., szerda

24 EU képviselő követeli, hogy Európa térjen át a növényi étrendre

Az Európai Parlament 24 képviselője írta alá azt az Európai Bizottságnak címzett levelet, amelyben az állattartás visszaszorítását és a növényi étrendre történő áttérést követelik.

„A tudományos eredmények egyértelműen igazolják azt, hogy a húsok és tejtermék fogyasztásának visszaszorítása nélkülözhetetlen az üvegházhatású gázkibocsátás érdemi csökkentéséhez.” - írják levelükben a képviselők. - Az állati termékek túlzott fogyasztása Európában hozzájárul a súlyos krónikus egészségügyi problémák kialakulásához. Azoknak, akik a növényi étrendet követik, alacsonyabb a testsúlyuk, és körükben kisebb az esélye a cukorbetegség, szív-és érrendszeri megbetegedés, vagy rák kialakulásának. Ennek azért is van kiemelkedő jelentősége, mivel az ezen betegségek okozta halálozási arány az európai lakosság körében 80 %.  A növényi ételek sok krónikus betegséggel szemben védelmet nyújthatnak. Az Egészségügyi Világszervezet folyóiratában megjelent 2008. évi tanulmány alapján a hús-és tejipar EU támogatásának megszüntetése - a telített zsírsavak fogyasztásának 1 %-os csökkenésével számolva - 12.844 emberi életet menthet meg a stroke-tól és szívbetegségektől. Ez csak egy nagyon óvatos becslés. Amennyiben a támogatások megszüntetése még ennél is nagyobb hatással lenne a fogyasztás visszaszorítására, az akár még több élet megmentéséhez is hozzájárulhatna, ahogyan Finnországban (5 %) és Lengyelországban (7%) történt.

   Említik továbbá, hogy  az Egészségügyi Világszervezet a vörös és feldolgozott húsokat rákkeltőnek minősítette, valamint, hogy a szalonna és egyéb feldolgozott húskészítmények reklámozása kerüljön betiltásra, ami szintén segítené a húsfogyasztás – már most észlelhető – további csökkenését.
   A levélben az állattartás 2030-ig megvalósítandó visszaszorításának mértékét minimum 30 %-ban jelölték meg, tekintettel a növényi étrend környezetvédelmi és egészségügyi előnyeire. A levél alapján ez a csökkentés segíthetne a környezeti terhelés, valamint a hús-és tejipar termékei által okozott komoly krónikus egészségügyi problémák visszaszorításában.

Fordította: Tóth Mónika Rozita

2017. március 26., vasárnap

"Nálunk jövő héttől nincs tehén tej a kávédhoz"

Megdöbbentő tábla fogadta a vendégeket London egyik legjobb  kávézójának ajtajában. A felirat magáért beszél: „Ez az utolsó hét, amikor nálunk tehéntej kerül a kávéjukba.” Alatta a várható alternatívákat is feltüntetik. A zabtejjel készült kávé ára megegyezik az eddig megszokottal, az egyéb növényi tejeket tartalmazó változatokért is mindössze 30 pennyvel kell többet fizetni.
Három nappal később újabb tábla jelent meg a bejáratnál. Ebben világosan elmagyarázzák a fenti változás okát, melyben egy videóra is utalnak, a címe: 
A tejipar kib*szott rémisztőA néhány perces, ám annál meggyőzőbb kisfilm, melyet már 1,6 millióan megnéztek, pontos képet ad a tejipar működéséről. Nem csoda, hogy a tejipar visszafordíthatatlan hanyatlásnak indult.


A kávéház kínálata nem sokkal később teljesen növényi alapúra változott. 
Nem csak a kávék, de a péksütemények, turmixok, saláták, szendvicsek és burgerek is vegán összetevőkből készülnek. Várhatóan egyre több hasonló bolt és vendéglő követi példájukat. A vásárlók egyre tájékozottabbak, és a piac a kereslethez alkalmazkodik – erőszakmentes alternatívákat kínálva. Egy óriási tejipari cég New Yorkban már felhagyott a tehéntej forgalmazásával és kizárólag növényi tejeket gyárt! A korábban népszerű tejsavó-proteinek helyett a sportolók egyre inkább a növényi fehérjekiegészítőket keresik. A legújabb kutatások bizonyítják, hogy ezek hatékony és sokkal egészségesebb megoldások.

A BBC műsorra tűzött egy filmet „Mészárlás – tegyük a múlttal egyenlővé” címmel. A történet 2067-ben játszódik, amikorra Anglia teljes egészében vegán lesz, hiszen minden esemény ebbe az irányba mutat. Mindezt alátámasztja Eric Schmidt, a Google vezérigazgatójának kijelentése a növényi étrend forradalmáról. A változás elindult, a fogyasztók felébredtek és rajtuk múlik a jövő.
Fordította: Galgóczi Dóra

10 vegán anyuka

Megan Ferreira "A kisfiam most 18 hónapos, máig szopizik, de visszautasítja a lefejt tejet. Abban a szerencsében van részem, hogy a te...