2013. február 20., szerda

Állatkert vagy Állatbörtön?


   Embereket nem lehet "csak úgy" rács mögé dugni. Az állatok esetében azonban rendkívül egyszerű a helyzet. Bármikor, bármilyen állatot lehet rácsok mögött tartani, nem kell rá külön indoklás, bőven elég, ha még nem tulajdona az állat senki másnak. Vagyunk egy páran, akiknek ez furcsa. Miért nem törvénybe ütköző valakit bezárni, aki nem vétett senkinek? Mit keres egy elefánt Európa közepén egy nagyvárosban a pályaudvar mellett egy rettenetesen kicsike térbe bezárva? Mi manóért van egyáltalán itt?
  
(1)  Az emberek egy része azt fogja mondani, hogy másképp hogyan ismerhetnék meg az európai gyerekek a vadállatokat?
(2)  Az emberek egy másik része azzal fog érvelni, hogy a saját élőhelyén az elefántot esetleg kihalás fenyegeti és így tudjuk csak garantálni, hogy fennmarad ez a faj. Tehát a saját fennmaradásának érdekében van a világ másik részén, egy város közepén egy rendkívül kicsi épületbe és kifutóba bezárva.
   

    (1)Nagyon klassz, ha a gyerekek meg szeretnék ismerni a világ más részein élő vadállatokat. Fontos, hogy segítsük őket és minden lehetőt megadjunk nekik, hogy kibontakoztathassák ezt az adottságot. Minden lehetőt. Ártatlan állatok rács mögé dugása, nem tartozik a „lehető”, a megengedhető dolgok közé.    
    Ezzel szemben szuperebbnél szuperebb természetfilmek állnak rendelkezésünkre, amik a természetes élőhelyükön teljes életet élő állatokat mutatják be. Megmutatják, milyen okosak, izgalmasak, bájosak és szórakoztatóak valójában ezek az állatok, szemben az állatkertekben élőkkel, akik lelkileg gyakran súlyosan sérültek, s akikre egy érzékeny gyereknek ránézni is fáj – és neki van igaza.
   Még ha nem létezne ma már olyan elképesztő technika, mely lehetővé teszi a vadállatok megfigyelését természetes élőhelyükön, még ha úgy is kellene leélnünk az életünket, hogy sosem láttunk elefántot: akkor sem lehet az egyik élőlény szórakozása vagy tudásszomja fontosabb, mint egy másik élőlény szabadsága.


    (2)Nézzük a második érvelést. Tegyük fel, hogy az illető elefánt valóban komoly veszélyben van abban az afrikai vagy éppen indiai térségben, ahol megszületett. Amennyiben valóban segíteni akarunk neki, hogy életét békésen, biztonságban, szabadon és elefánthoz méltó színvonalon élhesse, két dolgot tehetünk és kell tennünk: megakadályozni a vadászatát és nem tenni tönkre az életfeltételeit. Magától értetődő, hogy a vadászatot törvényileg tiltani kell, s ennek a tilalomnak érvényt is kell szerezni. A vadászat azonban nem csupán egy rossz szokás, hanem egy igen jól jövedelmező biznisz. S mint minden üzleti vállalkozás, ez is a felvevő piacra épül. Amennyiben mi, a gazdag országok lakói nem tartunk igényt elefántcsont holmikra és más vadászatból származó árucikkre, akkor az üzleti vadászat a szabadpiac törvényeinek megfelelően meg fog szűnni. 

   Az állatkertek javítása, bővítése nem segít az állatokon, csupán azoknak hoz több profitot és kevesebb támadást, akik ebből a bizniszből élnek. Az állatkertek bezárásáért kell küzdenünk, nem a fenntartásukért. Nem annak kell örülnünk, amikor egy állat kicsinyét az állatkertben hozza világra, hanem annak, amikor visszakerül eredeti életterébe – azon belül is egy olyan létesítménybe, ami arra szakosodott, hogy a fogságban élő vagy ott felnőtt állatokat szoktatja vissza az önellátó életmódra, hogy képesek legyenek a vadonban élni, szabadon.



Egy kis adalék. Itt olvasható egy angol nyelvű cikk, amelyben egy kutatás eredményeit prezentálják. Az a lényege, hogy az állatkertben lényegesen rövidebb ideig élnek az elefántok, mint a vadonban általában, még akkor is, ha beleszámítjuk az orvvadászok tevékenységét. BBC cikk

Gyászmunka tyúkoknál

Sehol nem olvastam azelőtt, hogy a tyúkok gyászolják az elvesztett társukat. Pedig milyen magától értetődő ez igazából... Kitti elmúlt két h...